A 24 órás Holter EKG vizsgálat segítségével otthoni, természetes körülmények között monitorozható a szív elektromos működése. A vizsgálatot alkalmazzák többek között a szabálytalan szívműködés, szédülés, ájulás, mellkasi fájdalom kivizsgálása során, illetve a gyógyszeres kezelés hatásosságának mérésében is. A vizsgálat alatt 24 órán keresztül a kis gép rögzíti a szív elektromos jeleit, majd később kiértékelhetővé teszi.
A vizsgálathoz öntapadó tappancsokat (elektródákat) ragasztanak a mellkasra, melyeket vezetékek segítségével kötnek össze egy kb. hordozható kisméretű szerkezettel, amely a nyakban lóg, és a szívből érkező elektromos jeleket rögzíti. Eközben a páciens nyugodtan végezheti napi megszokott tevékenységét, amit pontos időmegjelöléssel fel is kell, hogy jegyezzen (naplózás). A beteg feladata a mérés közben, hogy ha kellemetlenséget, szívpanaszt észlel, akkor a készülék erre a célra kialakított gombját nyomja meg. A készülék ezt a jelet is adatként rögzíti, és az adatok kiértékelésnél fontos információval szolgál az orvosnak. Huszonnégy óra múlva leveszik a készüléket, a benne tárolt adatokat számítógép segítségével értékelik ki.
A vizsgálat veszélytelen és fájdalommentes.